Weboldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményért.

Rendben
Menü

Hatmilliárd forint támogatás az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre. Olyan önkormányzati feladatokhoz igényelhető támogatás, amelyeket egyéb pályázati forrásokból nem lehet ellátni. Március 12-ig lehet pályázni önkormányzati feladatellátást szolgáló épületek, így bölcsődék, óvodák, közös önkormányzati hivatalok, belterületi infrastruktúra - utak, hidak, járdák - felújítására, valamint sportfejlesztésre A pályázat célja a bölcsődei és óvodai ellátás, az egészségügyi alapellátás feltételeinek biztosítása, javítása, valamint a közös önkormányzati hivatal székhelyének fejlesztése, felújítása. Célja továbbá a rendszeres testmozgás elősegítéséhez szükséges feltételek megteremtése, valamint az önkormányzati tulajdonú, belterületi közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatása. A vissza nem térítendő támogatás mértéke függ a megvalósítandó céltól és a pályázó Önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képességétől.

 

A Pénzügyminisztérium idén is meghirdeti bölcsődei fejlesztési programját 4,5 milliárd forint keretösszeggel, az önkormányzatok által fenntartott bölcsődék fejlesztésére, új férőhelyek kialakítására. A Kormány kiemelt családpolitikai célja, hogy ösztönözze a gyermekvállalást és hozzájáruljon a gyermeknevelés költségekhez. Ezt a célt biztosítják a családi adókedvezmények, a bővülő családtámogatás, az otthonteremtés támogatása és a folyamatosan bővülő bölcsődei férőhelyek is. A pályázatok végső benyújtási határideje 2021. december 1. A pályázatok benyújtása kizárólag elektronikus úton történhet, az ebr42 önkormányzati információs rendszerben. Az igényelhető támogatás férőhelybővítéssel járó átalakítás esetén maximum 192 millió Ft, férőhelyenként legfeljebb bruttó 8 millió Ft. Új bölcsőde építése esetén maximum 576 millió Ft, férőhelyenként legfeljebb bruttó 12 millió Ft. A vissza nem térítendő költségvetési támogatás mértéke függ a pályázó Önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képességétől.

 

1,5 milliárd forinttal segíti a Pénzügyminisztérium pályázata a gyermekétkeztetés feltételeinek javítását, ezáltal az óvodai és bölcsődei konyhák felújítására, építésére nyújtanak támogatást. A pályázat keretében lehetőség van új főzőkonyha létrehozására, vagy az önkormányzati tulajdonban álló főzőkonyhák kapacitásbővítésére, vagy melegítőkonyha felújítására. Támogatás kizárólag költségvetési szerv keretei között működő konyha/étkező fejlesztésére igényelhető, önkormányzati tulajdonú nonprofit Kft., vagy vállalkozó által üzemeltett konyha/étkező fejlesztésére nem. Főzőkonyha létrehozására, vagy fejlesztésére az igényelhető maximális vissza nem térítendő költségvetési támogatás 100 millió Ft lehet, de egy bölcsődei, vagy óvodai ellátásban részesülő étkeztetni tervezett gyermekre számított igény nem haladhatja meg a 800.000 forintot. Melegítőkonyha fejlesztésére maximum 10 millió Ft támogatás igényelhető. A pályázatok benyújtása az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül történhet. A pályázatok benyújtásának határideje 2021. április 15.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön azonnal a legújabb pályázati lehetőségekről!

 

Feliratkozás