Weboldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményért.

Rendben
Menü

Tisztelt Partnerünk!

 

Tájékoztatni szeretnénk, hogy több, mint 20 fejlesztéspolitikai intézkedés segíti a pályázatok megvalósítását a veszélyhelyzetben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) számos területre kiterjedő, átfogó intézkedéscsomaggal támogatja a kedvezményezetteket fejlesztéseik megvalósításában, befejezésében. A tárca megemeli a pályázati előleg mértékét a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazatokban működő kedvezményezettek esetén. A források megfelelő hasznosulását egyszerűbb eljárások, meghosszabbított határidők, több teljesítési elvárás enyhébb átmeneti szabályozása teszi lehetővé.

 

„A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet az uniós társfinanszírozással fejlesztéspolitikai támogatásban részesülő projektek megvalósítását is megnehezíti. A kormány célja, hogy az elnyert pályázati források a rendkívüli körülmények ellenére is a lehető legnagyobb mértékben hasznosuljanak a magyar vállalkozások és a magyar családok érdekében. Az ITM arra törekszik, hogy minden kedvezményezett teljesíthesse a támogatási szerződésében foglaltakat, és minden fejlesztés megvalósuljon, lehetővé téve a gazdaság mielőbbi újraindítását” – hangsúlyozta Perényi Zsigmond európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár.

 

Az intézkedések részeként egyebek mellett:

 

  • a támogatási előleg általános mértéke 25-ről 50 százalékra emelkedik (a Vidékfejlesztési Programban a támogatási előleg mértéke jelenleg is 50% a többi Operatív Programtól eltérően) a kormányzati intézkedésekkel összhangban      a veszélyhelyzetben leginkább érintett ágazatok esetén (pl.: turizmus, egyes szolgáltatási szektorok)

 

  • meghosszabbodik az előleg elszámolásának és a projekt mérföldköveinek határideje, a támogatási szerződések véghatárideje,

 

  • a támogatási szerződések módosítása egyszerűsített módon történik,

 

  • a nem uniós elváráshoz köthető indikátorok alkalmazása ideiglenesen eltörölhető,

 

  • a veszélyhelyzet fennállása alatt a hitelben részesülő adós a hitelszerződésből eredő tőke- és kamatfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap,

 

  • az irányító hatóságok új követelések végrehajtását nem indítják el, a folyamatban lévők végrehajtását felfüggesztik.

 

Három hónappal automatikusan meghosszabbodik az előleg elszámolásának és a projekt mérföldköveinek határideje, a támogatási szerződések véghatárideje. Az irányító hatóságok a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges feltételek és a hiánypótlás teljesítésére, a tisztázó kérdés megválaszolására nyitva álló határidőket a jogszabály szerint lehetséges leghosszabb határidőben állapítják meg. Az engedélyezési eljáráshoz (pl. építési vagy használatbavételi engedély meglétéhez) kötött cselekmények esetén elegendő az eljárás megindítását igazolni, nincs szükség a jogerős engedélyre az érintett támogatási folyamat (pl. kifizetés) végrehajtásához.

 

A fejlesztéspolitikai lépések a körülményekre tekintettel megkönnyítik a támogatási szerződések módosítását, és enyhítik a teljesítési követelményeket is. A szerződésmódosítás egyszerűsített módon történik, egyes esetekben a változtatásokhoz kevesebb alátámasztó dokumentumot kell benyújtani, rugalmasabbá válik a források átcsoportosítása. Ha a projekt egy vagy több, a felhívásban meghatározott, önállóan támogatható eleme már megvalósult, a projekt a befejezés előtt arányosan lezárható. Ha a kedvezményezett mulasztásait igazolható módon a veszélyhelyzet okozta, akkor hátrányos jogkövetkezményt (pl. elállást) nem indokolt érvényesíteni. Ha a támogatás nem kifejezetten a munkahelyek megtartására irányult, a veszélyhelyzet időtartama alatt a kedvezményezettnek a foglalkoztatotti bázislétszámot nem kell fenntartania. A nem uniós elváráshoz köthető indikátorok alkalmazása ideiglenesen eltörölhető. Ha egy uniós indikátor a veszélyhelyzet miatt nem éri el a támogatási szerződésben meghatározott érték 75 százalékát, a kedvezményezett mentesíthető a támogatás arányos részének visszafizetése alól.

 

Átmenetileg enyhül a fejlesztéspolitikai rendszer szigora a pénzügyi és elszámolási kérdésekben is. A támogatási előleg általános mértéke 25-ről 50 százalékra emelkedik a veszélyhelyzetben leginkább érintett ágazatok (a kormányzati gazdaságvédelmi intézkedésekkel összhangban pl. turizmus, vendéglátóipar stb.) esetén. A veszélyhelyzet fennállása alatt a hitelben részesülő adós a hitelszerződésből eredő tőke- és kamatfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap, az irányító hatóságok új követelések végrehajtását nem indítják el, a folyamatban lévők végrehajtását felfüggesztik. A beszámoló elutasítása esetén nem kötelező szankcióként a támogatás folyósításának felfüggesztését alkalmazni, ennek lehetősége csupán mérlegelhető.

 

A járványügyi kockázatok mérséklése érdekében a személyes vagy postai ügyintézéssel kapcsolatos és a rendezvények megtartására vonatkozó előírások is módosulnak. A szükséges dokumentumok benyújtása a postai vagy személyes úton történő ügyintézés helyett átmenetileg az informatikai rendszerben kialakított e-posta szolgáltatással is teljesíthető. A kihirdetett veszélyhelyzet fennállásának időtartama alatt szünetelnek a helyszíni ellenőrzések, azokat a veszélyhelyzet megszűnését követő egy éven belül kell majd pótolni. Vis maior esetnek minősül, ha egy rendezvény (workshop, konferencia stb.) a veszélyhelyzeti intézkedésekkel közvetlen összefüggésben elmarad, ha a költségeket nem fedezi biztosítás, vagy azokat más módon nem lehet visszafizettetni.

 

Az intézkedésekről szóló részletesebb tájékoztatást a tárca közvetlenül eljuttatja a kedvezményezettekhez, és elérhetővé teszi a kormányzati honlapon is.

 

Forrás:  https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/europai-unios-fejlesztesekert-felelos-allamtitkar/hirek/koronavirus-megemelt-eloleg-kitolt-hataridok-konnyebb-elszamolas-az-unios-tarsfinanszirozasu-projekteknel

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön azonnal a legújabb pályázati lehetőségekről!

 

Feliratkozás